Fogalomtár
Ebben a rovatban megtalálhatja a szövegben előforduló legfontosabb fogalmak magyarázatát.
Az értékpapírok túljegyzése, illetve aukciós túlkereslete esetén a jegyzés, illetve az aukció lezárását követő eljárás, mely során a kibocsátó, illetve a forgalmazó az előre meghirdetett elvek alapján dönt az egyes jegyzések, illetve aukciós ajánlatok elfogadásának mértékéről Tovább…
A színaranyra (arany, amelynek finomsága legalább 995/1000), továbbá - aranytartalmára tekintet nélkül - a rúdaranyra és az aranytömbre, valamint a forgalomban nem lévő arany pénzérmére és - numizmatikai céllal - a forgalomban lévő arany pénzérmére kötött ügylet. Tovább…
Az értékpapírrok forgalomba hozatalának azon módja, amely keretén belül a kibocsátó az általa meghatározott feltételek szerint lehetőséget biztosít ajánlattételre és a beérkezett vételi ajánlatok meghatározott szempont alapján versenyeznek Tovább…
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. nevének rövidítése. Az ÁKK Zrt. az állam egyszemélyes tulajdonában lévő részvénytársaság, amely az állampapírok forgalmazásával és az állampapírpiacok elemzésével foglalkozik. Tovább…
A magyar vagy külföldi állam, illetve az MNB által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. Tipikus formái az államkötvény, a kincstárjegy, a kincstárváltó stb. Tovább…
Minden vagyoni értékkel bíró forgalomképes birtokba vehető dolog, illetve dolog módjára hasznosítható természeti erő, ide nem értve a pénzügyi eszközt Tovább…
A forgalomba hozatal helyének joga szerint értékpapírnak minősülő pénzügyi eszköz. Tovább…
Az ügyfél számára vezetett, az ügyféltől letéti őrzésre átvett értékpapír nyilvántartására szolgáló számla. Tovább…
Az értékpapír tulajdonjogának olyan átruházása, amelynek keretében a kölcsönbeadó a kölcsönbevevő részére azzal a kötelezettséggel ruház át értékpapírt, hogy a kölcsönbevevő köteles azonos darabszámú és azonos sorozatú értékpapírt egy, a szerződésben vagy a kölcsönadó által meghatározott jövőbeni időpontban visszaadni a kölcsönadó vagy az általa megjelölt harmadik személy részére, Tovább…
Az azonos előállítású, azonos jogokat megtestesítő értékpapír egy meghatározott időpontban forgalomba hozott teljes mennyisége, illetve az eltérő időpontban forgalomba hozott értékpapírok valamely későbbi időpontban azonos jogokat megtestesítő teljes mennyisége, Tovább…
Az értékpapír sorozat azonosítására szolgáló nemzetközi (ISIN) azonosító jelsorozat. Tovább…
A dematerializált értékpapírról és a hozzá kapcsolódó jogokról az értékpapír-tulajdonos javára vezetett nyilvántartás. Tovább…
Minden olyan, az ügyfélről a befektetési vállalkozás, a multilaterális kereskedési rendszer működtetője és az árutőzsdei szolgáltató rendelkezésére álló adat, amely az ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti befektetési tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, illetve a befektetési vállalkozással és árutőzsdei szolgáltatóval kötött szerződéseire, számlájának egyenlegére és forgalmára (...) Tovább…
A befektetési vállalkozás ügyfele pénzeszközeinek nyilvántartására szolgáló, befektetési vállalkozás, hitelintézet, árutőzsdei szolgáltató által vezetett számla. Tovább…
Az olyan betét, amelyre a hitelintézet nem képes a jogszabályi rendelkezések vagy a szerződéses kikötések szerinti esedékességet követő öt munkanapon belül a kifizetést teljesíteni. Tovább…
Az ingatlan, az ingó dolog, a vagyoni értékű jog, illetve a vállalkozásokban fennálló részesedést (részvény, üzletrész, tagsági viszony stb.), vagy egyéb vagyoni értékű jogot (hitelviszonyt, opciós jogot stb.) megtestesítő értékpapír, valamint a más pénzügyi vállalkozás részére nyújtott alárendelt kölcsöntőke. Tovább…
Befektetési jegyek nyilvános vagy zártkörű kibocsátásával létrehozott és működtetett, jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a befektetési alapkezelő a befektetők általános megbízása alapján, azok érdekében kezel. Tovább…
A Hitelintézeti törvényben meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenység, amely során a letétkezelő a befektetési alapkezelő megbízása alapján letéteményesként a befektetési alap tulajdonában lévő értékpapírok letéti őrzését és az ahhoz kapcsolódó kezelését, továbbá a befektetési alap bankszámlájának - ideértve az alap saját tőkéjének összegyűjtése céljából nyitandó letéti számlát is -, illetve értékpapír számlájának vezetését, valamint a befektetési jegyek eladásával, visszavásárlásával, a hozamok kifizetésével és a nettó (...) Tovább…
A befektetési alap letétkezelési tevékenységet végző hitelintézet. Tovább…
A befektetési alap saját tőkéje induláskor a befektetési jegyek névértékének és darabszámának szorzatával egyezik meg, működése során a saját tőke a befektetési alap összesített nettó eszközértékével azonos. Tovább…
A befektetési alapkezelő által, a meghirdetett befektetési elveknek megfelelő befektetési alap kialakítása és a befektetési alap portfóliójában lévő egyes eszközelemeknek (befektetési eszköz vagy ingatlan) a befektetési alapkezelő döntése alapján, a befektetési alap meghirdetett befektetési elveihez igazodó adásvétele. Tovább…
Befektetési alapkezelési tevékenységre engedéllyel rendelkező részvénytársaság, vagy fióktelep. Tovább…
Értékpapír vásárlásához nyújtott éven belüli lejáratú hitel, ha a hitelt nyújtó részt vesz az ügylet lebonyolításában. Tovább…
Befektetési alap nevében (javára és terhére) - a törvényben meghatározott módon és alakszerűséggel - sorozatban kibocsátott, vagyoni és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír. Tovább…
A nyílt végű befektetési alapra kibocsátott befektetési jegyeknek a befektetési alap nevében történő folyamatos forgalomba hozatala és visszaváltása. Tovább…
A befektetési vállalkozás és a befektetési szolgáltatási tevékenységet és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet is folytató hitelintézet, ide nem értve az elszámolóházat. Tovább…
Az a személy, aki a befektetési alapkezelővel vagy más befektetővel kötött szerződés alapján saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac, illetve a szabályozott piac, tőzsde hatásaitól teszi függővé, kockáztatja Tovább…
A Ptk. szerinti betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is. Tovább…
Akinek a betét a nevére szól, vagy - kizárólag a nem névre szóló betétek esetében - aki a betétokiratot felmutatja. Tovább…
Valamely pénzügyi eszköz cseréjére vonatkozó olyan összetett megállapodás, amely általában egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből, illetve több határidős ügyletből tevődik össze és általában jövőbeni pénzáramlások cseréjét vonja maga után. Tovább…
Jogszabályokban mghatározott módon, elektronikus úton létrehozott, rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség, Tovább…
Készpénz átvétele illetőleg számlapénz átutalása ellenében kibocsátott elektronikus pénzeszközön tárolt pénzérték, amelyet elektronikus fizetés céljából a kibocsátón kívül más is elfogad. Tovább…
Olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz - így különösen értéktároló kártya, számítógép memória - amely az elektronikus pénz tárolására szolgál és amellyel az ügyfél közvetlenül végezhet fizetési műveleteket. Tovább…
A tőzsdén és tőzsdén kívül megkötött pénz- és tőkepiaci ügyletek elszámolásával és teljesítésével kapcsolatos szolgáltatásokat teljesítő szakosított hitelintézet. Tovább…
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete megnevezése a mindennapi szóhasználatban. Tovább…
A mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához vagy szolgáltatás igénybevételéhez, továbbá a felhasználási célhoz nem kötötten fogyasztónak nyújtott kölcsön. Tovább…
A hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, valamint a nyílt végű befektetési alap befektetési jegyének olyan forgalomba hozatala, amikor az értékesítés hatvan napot meghaladó időszak alatt történik úgy, hogy az egyes értékpapírok futamideje értékesítésük időpontjától kezdődik. Tovább…
Az értékpapír forgalomba hozatalában közreműködő befektetési vállalkozás, hitelintézet. Tovább…
Az értékpapír tulajdonjogának első ízben történő keletkeztetésére irányuló eljárás. Tovább…
A pénzügyi, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtása nem a szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény székhelyével, telephelyével, főirodájával, fióktelepével azonos országban történik, és a szolgáltatást igénybe vevő ügyfél telephelye, állandó lakóhelye sem abban az országban van, amelyben a szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény székhelye, telephelye, főirodája, (...) Tovább…
Hitelintézet által alkalmazott eljárás a hitelintézet kitettségeivel összefüggő hitelkockázatok csökkentésére. Tovább…
A hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződés alapján meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartása az adós részére, jutalék ellenében és a hitelező kötelezettségvállalása meghatározott szerződési feltételek megléte esetén a kölcsönszerződés megkötésére, vagy egyéb hitelművelet végzésére. Tovább…
Banktitkot nem sértő bankinformáció díjazás ellenében történő nyújtása vagy a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás által történő adatkezelés. Tovább…
Minden olyan értékpapír, amelyben a kibocsátó (az adós) meghatározott pénzösszegnek a rendelkezésére bocsátását elismerve arra kötelezi magát, hogy a pénz (kölcsön) összegét, valamint kamatozó értékpapír esetén annak meghatározott módon számított kamatát vagy egyéb hozamát (a továbbiakban együtt: kamat), illetőleg az általa vállalt egyéb szolgáltatásokat az értékpapír birtokosának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti, illetve (...) Tovább…
Minden olyan pozíció, amely esetében az érdekeltség az alapul szolgáló eszköz árváltozását tekintve, áremelkedés hatására értéknövekedésben nyilvánul meg. Tovább…
Olyan befektetési alap, amely befektetési politikájában valamely szabályozott piac (pl.: elismert tőzsde) által meghirdetett index, illetve valamely, a lehetséges befektetők részére előre meghirdetett, a Felügyelet által jóváhagyott egyéb index leképezésére vállalkozott. Tovább…
A hitelintézet, a pénzügyi vállalkozás, a befektetési vállalkozás, a befektetési alap, a befektetési alapkezelő, a kockázati tőkealap, a kockázati tőkealap-kezelő, a biztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egészségbiztosítási szerv és a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv és mindazon devizakülföldi, amely a saját joga alapján ilyennek (...) Tovább…
A központi értéktár által kiadott, az azonos jogokat megtestesítő értékpapírok, illetőleg tőzsdei termékek azonosítására szolgáló betű vagy számjel összessége, illetve ezek kombinációja. Tovább…
Az értékpapír forgalomba hozatala során az értékpapírt megszerezni szándékozó befektetőnek az értékpapír megszerzésére irányuló, feltétetlen és visszavonhatatlan nyilatkozata, amellyel az ajánlatot elfogadja és kötelezettséget vállal az ellenszolgáltatás teljesítésére. Tovább…
Az értékpapír saját számlára történő lejegyzésére, illetve megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás vagy a jegyzés vagy eladás meghiúsulásának elkerülése érdekében szerződésben vállalt mennyiségű értékpapír lejegyzésére, illetőleg megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás. Tovább…
Az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék. Tovább…
A közösségi betét kivételével az olyan betét, amelynek több tulajdonosa van (több személy nevére szól). Tovább…
Az a jogi személy, illetőleg jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az értékpapírban megtestesített kötelezettség teljesítését a maga nevében vállalja. Tovább…
A kölcsön nyújtása, ideértve az adósságra kibocsátott, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlását is;
a váltó és csekk, valamint egyéb kötelezvény leszámítolása;
a hitelintézet által adott bankgarancia, bankkezesség és az egyéb biztosíték, ideértve a hitelintézet bármilyen más, jövőbeni vagy függő kötelezettségét, vállalt garanciáját, kezességét, illetve az ezekre nyújtott egyéb bankári biztosítékot is;
a hitelintézet által vállalt minden olyan kötelezettség, amellyel a hitelintézet ellenszolgáltatás fejében (...) Tovább…
Kockázati tőkealap-jegy zártkörű forgalomba hozatalával létrehozott és működtetett, jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a kockázati tőkealap-kezelő a befektetők általános megbízása alapján, azok érdekében kezel. Tovább…
A kockázati tőkealap nevében (javára és terhére) - e törvényben meghatározott módon és alakszerűséggel - sorozatban kibocsátott, vagyoni és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír. Tovább…
A kockázati tőkealap-kezelő által a meghirdetett befektetési elveknek megfelelő kockázati tőkealap kialakítása és a kockázati tőkealap vagyonának a kockázati tőkealap-kezelő döntése alapján a kockázati tőkealap alapkezelési szabályzatában meghirdetett befektetési elveknek megfelelő kezelése, befektetése. Tovább…
Kockázati tőkealap-kezelési tevékenységre engedéllyel rendelkező részvénytársaság, illetve fióktelep. Tovább…
Meghatározott szabályok alapján befektetési eszközökbe, tőzsdei termékekbe vagy ingatlanokba történő befektetés céljából a befektetők általános megbízása alapján nyilvánosan vagy zártkörűen létrehozott és a befektetők érdekében működtetett vagyon. Tovább…
A befektetési jegy, továbbá az olyan külföldi intézményben való részvételt tanúsító - bemutatóra vagy névre szóló - okirat, amely intézmény alapító okiratában meghatározott célja - az egyes befektetésekkel járó kockázatviselést megosztva - az értékpapírokba vagy más eszközökbe történő befektetés. Tovább…
Az azonos szerződési feltételek mellett, az ügyfelek által átadott eszközök egymástól el nem különített, együttes kezelésével létrehozott és működtetett befektetési forma, amelynek célja, hogy az ügyfelek számára portfóliókezelési szolgáltatást nyújtson, illetőleg tagjaiként az ügyfelek közvetve vegyenek igénybe ilyen szolgáltatást. Tovább…
A befektetések szempontjából szakmai ügyfélnek nem minősülő ügyfél. Tovább…
A fogyasztási kölcsön, valamint az ingatlan vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére, továbbá közműfejlesztésre fogyasztónak nyújtott kölcsön. Tovább…
A Magyar Nemzeti Bank nevének rövödítése. Tovább…
Az a betét, amelynek tulajdonosa a betétszerződés, a takarékbetét-szerződés vagy a bankszámlaszerződésben feltüntetett azonosító adatok alapján egyértelműen azonosítható. Tovább…
A befektetési alap portfóliójában szereplő eszközök - ideértve a kölcsönbe adásból származó követeléseket is - értéke, csökkentve a portfóliót terhelő összes kötelezettséggel, beleértve a passzív időbeli elhatárolásokat is. Tovább…
Az olyan befektetési alap, amelynél visszaváltható befektetési jegyek kerülnek folyamatos forgalmazásra Tovább…
Értékpapírra vonatkozó, egyedileg előre meg nem határozott befektetők részére közzétett értékesítési ajánlat, amely elegendő információt ad az ajánlat feltételeiről és az értékpapírról ahhoz, hogy lehetővé tegye a befektetőnek az értékpapír megvásárlására vonatkozó döntés meghozatalát. Tovább…
Az értékpapír nem zártkörű forgalomba hozatala. Tovább…
Sorozatban kibocsátott, értékpapírnak nem minősülő, pénzkövetelésre szóló eszköz, amellyel pénzpiacon kereskednek. Tovább…
A portfóliókezelési tevékenységet végző számára átadott eszközök, illetőleg ezen eszközökből a portfóliókezelési tevékenységet végző által összeállított, többféle vagyonelemet tartalmazó eszközök összessége. Tovább…
Az a tevékenység, amelynek során az ügyfél eszközei előre meghatározott feltételek mellett, az ügyfél által adott megbízás alapján, az ügyfél javára pénzügyi eszközökbe kerülnek befektetésre és kezelésre azzal, hogy az ügyfél a megszerzett pénzügyi eszközből eredő kockázatot és hozamot, azaz a veszteséget és a nyereséget közvetlenül viseli. Tovább…
Minden olyan befektetési pozíció, amely esetében az érdekeltség az alapul szolgáló eszköz árváltozását tekintve, árcsökkenés hatására értéknövekedésben nyilvánul meg. Tovább…
Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az alapjául szolgáló jogviszonyból eredő jogokat és kötelezettségeket több azonos, egymással egyenértékű részre (névérték) osztva megtestesítő értékpapír. Tovább…
Szakmai ügyfél az, aki rendelkezik a saját befektetési döntései meghozatalához és az ezzel járó kockázatok megfelelő felméréséhez szükséges tapasztalattal, ismeretekkel és szakértelemmel.
1. Azon szervezetek, amelyeknek a pénzügyi piacokon való működéséhez engedély kell, vagy amelyek működését szabályozzák. (Pl.: hitelintézetek, befektetési vállalkozások, más engedélyezett vagy szabályozott pénzügyi intézmények, biztosítóintézetek, kollektív befektetési rendszerek és az ilyen rendszerek alapkezelő társaságai, (...) Tovább…
A hitelintézetnek a számviteli jogszabályok által meghatározott saját tőkéje és azok a források, amelyek a hitelintézettel szemben fennálló követelések kielégítésébe tőkeként bevonhatók. Tovább…
Olyan ügylet, amelynek értéke az alapjául szolgáló pénzügyi eszköz, deviza, áru vagy referenciaráta (alaptermék) értékétől függ és önálló kereskedés tárgyát képezi. Legismertebb formái az opciós és futures (határidős) ügyletek. Tovább…
Minden olyan értékpapír, amelyben a kibocsátó meghatározott pénzösszeg, illetve pénzben meghatározott nem pénzbeli vagyoni érték tulajdonba vételét elismerve arra kötelezi magát, hogy az értékpapír birtokosának meghatározott szavazati, vagyoni és egyéb jogokat biztosít. Tovább…
A tőzsdei értékpapírlistán szereplő értékpapír. Tovább…
A hatékony tőkeáramlás, tőkeértékelés, az árfolyam és egyéb kockázat megosztása érdekében a tőzsdei termékek keresletét és kínálatát koncentráló, azok kereskedését lebonyolító, a nyilvános árfolyam-alakulást elősegítő gazdálkodó szervezet. Tovább…
A tőzsdén kereskedési joggal rendelkező személy. Tovább…
A tőzsdén forgalmazott pénzügyi eszköz, deviza és áru. Tovább…
Olyan befektetési alap, amelyre a futamidő lejáratának kivételével vissza nem váltható befektetési jegyek kerülnek kibocsátásra és forgalomba hozatalra. Tovább…