Az élelmiszervásárlás és -fogyasztás környezeti hatásai
Az élelmiszervásárlás és -fogyasztás számtalan környezeti hatással jár. Elég, ha csak a vásárlás érdekében tett utazásra vagy a csomagolóanyagok elhelyezésére gondolunk. A következő cikkekben ezeket a kérdéseket vizsgáljuk meg.

Az élelmiszer-kilométer az adott élelmiszerek által megtett távolságot jelenti, a termelőtől a fogyasztó asztaláig. Tovább…

Az emberiség történetének jelentős részében az egyes élelmiszer-alapanyagok, termények szezonalitása jelentősen befolyásolta az egyes háztartásokban előállított ételek körét. A szezonalitás figyelembe vétele tehát nem tekinthető újdonságnak, és azokban a háztartásokban, ahol rendszeresen főznek, az évszaknak megfelelő élelmiszer-alapanyagok rendszeres használata ma is sok esetben jelenhet meg jó és hasznos rendező elvként. Tovább…

Ha vásárlásaink során előnyben részesítjük a természetes körülmények között létrehozott élelmiszereket és élelmiszer-alapanyagokat (ami természetesen nem feltétlenül jelent biotermékeket), mindenképpen számításba kell vennünk, hogy ezek a termékek nem minden esetben rendelkeznek olyan jellemzőkkel, mint az iparszerű mezőgazdaság által előállított termékek. Tovább…

A csomagolás a termékek minőségmegőrzésének egyik legfontosabb eleme. Azon túl, hogy védelmet biztosít a különféle környezeti hatásokkal szemben, információhordozóként és reklámfelületként is fontos szerepet tölt be az áruk világában. Tovább…

Az emberi szervezetnek élettani szempontból szénhidrátokra, fehérjékre, zsírokra, ásványi anyagokra, vitaminokra és végül, de nem utolsósorban vízre van szüksége. Ezek az elemek az élelmiszerek felszívódó alkotórészei, megfelelő bevitelük és egyensúlyuk biztosítja a szervezet egészségét. Az utóbbi néhány évtizedben a kérdésről számtalan tudományos és kevésbé tudományos információ, ajánlás látott napvilágot. Tovább…