Magyarországon a felsőoktatásban tanulók pénzügyi forrásai között jelentős szerepe van a diákhitelnek.
Hogyan érhető el a diákhitel? A diákhitel egyszerűen elérhető, hiszen aki teljesíti a jogosultság feltételeit, jövedelem, kezes, és egyéb fedezet nélkül hozzájuthat. A diákhitelt igénybe vevő megválaszthatja, hogy milyen rendszerességgel (havonta, félévente egy összegben) akar-e hozzájutni szabadon felhasználható kölcsönéhez. (Ma az államilag támogatott képzésben részt vevők 200.000, a költségtérítéses hallgatók 250.000 forintot kaphatnak szemeszterenként.)
Ki nyújtja a diákhitelt? A diákhitelt a Diákhitel Központ Zrt. nyújtja. Ez a társaság a Magyar Állam 100%-os tulajdonában lévő, egyszemélyes, zártkörűen működő részvénytársaság. A tulajdonosi jogokat jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja.
Hogyan kell visszafizetni a diákhitelt? A hitel visszafizetését nem kell a hitelfelvétel után azonnal megkezdeni. A törlesztés a hallgatói jogviszony megszűnése után, illetve legkésőbb a 40. életév betöltését követő negyedik hónap első napjától indul. A tartozás két részből áll: a tőketartozásból és az ügyleti kamatból. Az adott évben meg nem fizetett kamatot évente egyszer, december 31-én tőkésítik. A törlesztés nagysága és futamideje a hitelfelvevő jövedelmi helyzetéhez igazodik. A törlesztési időszak első két évében csak a minimálbér alapján kell a törlesztést megfizetni. A harmadik évtől kezdve a részlet kiszámításának alapja a két évvel korábbi jövedelem. Ha valakinek a későbbiekben a bejelentett jövedelme nem éri el a minimálbér összegét, akkor is a minimálbér alapján kell törlesztenie. A hitel futamideje alatt bármikor korlátlanul és külön költségek nélküli előtörlesztés lehetséges. A visszafizetésének futamideje attól függ, hogy a kötelezően fizetendő törlesztő részletekből és az előtörlesztésekből mikorra fizethető vissza a teljes hiteltartozás. Tehát a futamidő nincs rögzítve.
Ki veheti igénybe?
Diákhitel felvételére jogosult mindenki, aki:
A diákhitel minden olyan hallgatónak nyújtható, aki az Európai Gazdasági Térség bármely felsőoktatási intézményben oklevél megszerzésére irányuló olyan képzésben vesz részt, amely Magyarországon elismerhető felsőfokú végzettséget ad. Igénybe vehető olyan esetben is, ha Valaki egy magyar felsőoktatási intézményben hallgató, de külföldön résztanulmányokat folytat. A kölcsönt az őszi szemeszterben október 31-ig, a tavaszi szemeszterben március 31-ig igényelheti. A kölcsönt Magyarországon bejegyzett hitelintézetnél vezetett bankszámlára utalják.
Mekkora a Diákhitel kamata? A Diákhitel Központ a szerződés szerint folyósított összege után ügyleti kamatot számít fel. A kamatszámítás az első folyósítás napjától kezdődik, a kamatot a kölcsön visszafizetéséig kell fizetni. A kamat változó, mértékét egy kormányrendeletben rögzített szabályok szerint határozzák meg. (2009. július 1-jétől december 31-ig a kamatláb 10,50%.) A diákhitel felvevői nem részesülnek általános kamattámogatásban. A z általuk felvett hitel kamatának a nagyságát az határozza meg, hogy milyen költségekkel érhetők el a források a pénz és tőkepiacon, mekkora a kockázati prémium és milyen hatékonysággal működik a diákhitel finanszírozás lebonyolítását végző társaság. Vannak olyan szituációk, amikor a hitelfelvevők célzott kamattámogatásban részesíthetők. Ilyennek minősül, ha valaki kisgyermekét nevelő szülő, illetve terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, illetve gyermekgondozási segélyben részesül. Az ő esetükben a központi költségvetés fizeti meg a kamatot. A hiteltartozás meghatározott esetekben leírható. A még fennálló hiteltartozás az ügyfél halála, illetve az öregségi nyugdíjkorhatár elérése esetén elengedésre kerül.
További információk
Mindenre kiterjedő információkat kaphat a diákhitellel kapcsolatban a Diákhitel Központ Zrt. honlapján